Skye

Abban a pillanatban lepergett előttem az egész életem. Vagyis inkább a pénzügyi életem, ami még nem is igazán volt eddig, hisz az iskola mellett csak a saját üzletünkben szoktam besegíteni, amiért persze semmi pénzt nem kapok. Tehát csak az a szegényes kis zsebpénzem maradt.
Attól féltem ki kell majd fizetnem a ruháját, ami nagyon úgy festett, hogy Chanel volt és méregdrága.
De a pillanat elszállt és nekem nem kellett fizetnem... vagyis hát, pénzben nem. Helyette viszont akkora ütést kellett elviselnem, hogy attól még józanul is megtántorodnék, nemhogy részegen.Azt hittem el fogok terülni, mint egy kugli bábu, de valami csoda folytán mégis megtaláltam az egyensúlyomat. Mondjuk sokat segített egy, a közelben álló fiú válla, amiben meg tudtam kapaszkodni. Bár nagyon sajgott a mellkasom, egy megkönnyebbült mosoly kúszott az ajkaimra. Talán még örömtáncot is lejtettem volna, annyira felemelkedett hangulatban voltam, csakhogy egy, a csípőmre kúszó kéz megzavart a lendületvételtől, így a tánc elmaradt, helyette viszont ismét az ismerős izmos mellkas karjaiban kötettem ki. Éreztem, ahogyan Cole félresöpri hosszú hajzuhatagomat, majd a hátamat megcirógatva felhúzza a cipzárt a ruhámon, miközben gunyoros szavait egyenesen a fülemnek intézte.
Milyen könnyen tud a lányok érzéseivel játszani. Futott át a fejemen ez a gondolat, miközben még levegőt sem tudtam venni. Oxigént, Skye, oxigént!
Ha az eszemmel mérem fel a helyzetet azt mondom, zavarba ejtő és kényelmetlen, ha viszont női érzékeimmel, akkor azt kell mondjam, a világ legeslegjobb helyén vagyok. Nem akarok máshol lenni és nem akarom, hogy más érintse a bőrömet. Tökéletes, ezt mondaná a női oldalam. Ami viszont nincs.
De én Skye vagyok, vagyis én mindent ésszel mérek fel. Sajnos.
Pillanatnyi zavaromból felocsúdva azonnal ellöktem magamat a fiútól, majd zavarodott tekintettel meredtem rá.
- Skye a nevem, de ha hét év alatt nem sikerült megjegyezned, ne törd magadat. És lehet, most részeg vagyok, de remekül boldogulok a te segítséged nélkül is! - mondtam határozottan, nem is nézve a fiúra. - Jó persze ez nem igaz, de sértés volt, amit az előbb mondtál és az ilyesmit meg szokás cáfolni! - váltottam újra a bizonytalan formámra, és próbáltam nem ellenségesnek tűnni. Az ugyanis nem az én műfajom. - D-de azért köszönöm a c-cipzárt, meg az azelőtti Jay-es dolgot. - mondtam, anélkül, hogy a fiúra néztem volna. Direkt elfordítottam az arcomat, mert éreztem, hogy elpirulok. Inkább a tömeget néztem, és észre is vettem egy szokatlan, de nagyon is ismerős arcot a tömegben. Daniel állt ott és integetett, majd megindult felém. Éreztem, ahogy kicsit megkönnyebbülök, és ahogy egy széles mosoly terül szét az arcomon, de aztán észbe kaptam. Ha Daniel idejön nem tudom megbeszélni a korrepetálást, meg...biztos észrevenné a vörös foltokat a nyakamon, amik Jay undorító szája után maradtak, így inkább megráztam a fejemet és intettem, hogy menjen el. Ő értetlenül összevonta a szemöldökét, de bólintott, majd Jenna Summerst maga után húzva eltűnt a szemem elől. Csak nem sikerült a dolog Jennával? Sikerült elérnie, amit akar.
Nekem is az kéne!
Korrepetálás. 
Mindenre elszántan léptem újra Cole elé, majd amilyen határozottan csak tőlem telt a szemébe néztem, de így is elpirultam egy picit.
- Mit kell tegyek azért, hogy belemenj a korrepetálásba? - kérdeztem őszintén, bár előre féltem a választól. Talán, ha egy cukrászdában lennénk, valószínűleg a kihívásom a sütievésben kimerülne, de egy ilyen buliban...Ki tudja mi lesz. De korrepetálni fogom és rá fog jönni, hogy ez neki is jó!