Cole

Jay volt az egyetemi focicsapat kapitánya volt. Igazi seggfej, mégis muszáj volt elviselnem, hogy állandóan bepofánkatlankodik a bulijaimba. Hiába nem akartam egyetemre, valamivel be kellett biztosítanom magam, hogy ha mégis meggondolnám magam, megdumálja nekem azt a felvételt, ha már a jegyeim által semmi jóra nem számíthatok. Jay tipikusan az a fajta idióta, aki élvezi, ha erő fölényben van másokkal szemben és ha az ember már a földön van, ő még bele is rúg egyet. Mindig is hihetetlenül idegesített és nagyon szívesen bevertem volna a képet. Nem beszélve róla, hogy mindig az kellett neki, ami az enyém. Soha nem mondta ugyan ki, de egyértelmű volt, hogy akarta. Kezdve a kocsimtól, a barátaimig, a lakásomtól, egészen a barátnőimig. Akire mindig is nagyon rá volt indulva, az Jenna. Nem hibáztattam érte, hiszen teljesen meg tudtam érteni. Jenna okos volt, gyönyörű és szellemes. Meg kibírhatatlan egy idő után. Hiába hitte mindenki, hogy egy igazi tündér, egyszerűen elviselhetetlenné vált, ha nem kapta meg amit akart.

-Korrepetálsz? Olyan illuminált állapotban, hogy szinte a saját lábadon se tudsz megállni? El tudom képzelni micsoda tudást adhatnál át. – húztam gunyoros félmosolyra ajkimat, miközben tovább lökdöstem a táncolók felé.

- Még mindig nem tudom a neved. Vagy annyira be vagy rúgva, hogy már te se… - kezdtem, aztán az úrült éljenzés felé fordultam és a döbbenettől majdnem elnyílt a szám. Jenna Ricky kocsiján táncolva spriccelt alkoholt mindenfelé, nem kis népszerűségre szert téve. Erősen gyanakodtam rá, hogy már legurított pár italt, pedig észre sem vettem, amikor ideért. Egyáltalán nem is számítottam rá. Láttam ugyan, hogy nagyon jól érzi magát, de igen bizonytalanul ugrál.

-Hé, Bryce! Bryce, te idióta, azonnal szedd le onnan, mielőtt összeveri magát. – szóltam oda a srácnak, aki bocsánatkérő pillantást küldött a csaj felé, akinek a szájából csupán azért mászott ki mert hallotta, hogy szólítom. Figyeltem, ahogy Bryce lerángatja, az igencsak tiltakozó Jennát a kocsi tetejéről, majd ahogy hatalmas pofont kap a szőkétől, amiért véletlenül a fenekére tévedt a keze, ahogy megpróbálta letenni. 

Halkan felnevettem, majd visszafordultam a kis barna felé, aki épp összezavarodva próbálta mentegetni magát. Nem tartott sok időbe felmérni, hogy mit művelt, mert Layla dühtől vöröslő fejjel bámult rá, majd a ruhájára felváltva, majd ökölbe szorította a kezét és jól mellbe vágta a kis barnát, majd választ sem várva hátat fordított és őrjöngve csatlakozott a többi egyetemistához, hogy elpanaszolja, hogy tették tönkre a több ezer dolláros ruháját. Nem tudtam eldönteni, hogy illene e most hangosan röhögni, de végül nem tudtam visszafogni magam. És még csak most kezdődik az este. Lehet mégis érdemes volt meghívni ezt a kiscsajt, csak úgy vonzza a bajt, a kis szerencsétlenkedésével. Még mindig vigyorogva tettem egyik kezemet ismét a csípőjére, hogy közelebb húzzam magamhoz, majd a másikkal a háta mögé nyúlva félresöpörtem hosszú haját és a ruhája cipzárjáért nyúltam.

- Illene alkalomhoz megfelelően felöltözni, ha nem akarod, hogy még valaki elkapjon. Nem leszek ám ott mindig, hogy megmentselek. -gúnyosan mosolyogva hajoltam a füléhez, majd ujjaimat gondosan végigfuttatva puha bőrén húztam fel a cipzárt.